2016. július 27., szerda

Háziasan


Mit süssek vacsorára?

Hétfőn meséltem a kukoricacsíra olajokról és a kukorica lisztről. Ma egy pizza recepttel készültem, ezekből az alapanyagokból. A kedvenc "gyors kajám" a pizza. Bárhol, bármikor szívesen eszem és én is szeretek kísérletezni a különböző tésztákkal és feltétekkel. 

Most a tésztáját újítottam és a feltétek maradtak a hagyományosak. Azt kell, hogy mondjam, ez volt az első, de biztosan nem az utolsó alkalom, hogy kukoricalisztes tésztát dagasztottam. 

Hozzávalók a tésztához:
60 dkg liszt, ebből 20 dkg kukoricaliszt, 1 friss élesztő, 3 dl tej, kevés cukor, 1/2 ek. só, 3 ek. Provance-i Civita fűszerolaj, 1 tojás sárgája. 

Elkészítés:
Az élesztőt egy kevés cukorral 1 dl langyos tejben megfuttatunk. A liszteben jól eldolgozzuk a sót (hiszen ha közvetlenül érintkezik az élesztővel nem indul meg a kelés, leállnak a kis élesztőgombák), a 3 ek. olajat és a tojás sárgáját. Majd hozzáadjuk a tejben megfuttatott élesztőt és a többi langyos tejet. Szép simára dagasztjuk, ha szükséges még tejjel lazítsuk meg a tésztát! Majd egy kendővel letakarva 1 órát kelesztjük. 

Mikor duplájára nőtt a tészta szép sárga és az olajtól mennyeien illatos pizzaalapot kapunk. Ezt a mennyiséget ketté osztottam és 30x40-es, sütőpapírral bélelt tepsibe nyújtottam kézzel. 

Feltétnek pizzakrémet (bárki bármit mond, én nagyon szeretem) és a másikra sajtkrémet kentem, paradicsom, kukorica, sonka, téliszalámi, lila hagyma és sajt került rá ízlés szerint. A sajtkrémes alapra a reszelt sajttal egy kis rukkolát is raktam. 

+tipp: Amikor kinyújtom a pizzát előmelegített sütőben, 180-200 fokon 5 percig elősütöm. Ezt a nővéremtől tanultam, és így tényleg nem "fullad" be a tészta a sok feltét alatt, hanem szépen átsül. 

Próbáljátok ki, szerintem nagyon finom lett, és vendégvárónak is igazi különlegesség!  

2016. július 25., hétfő

Mivel fűszerezek? - Fűszerolajok

Már korábban elmeséltem nektek, hogy hogyan készítem a házi fűszerkeverékeket?! Azonban nagyon szeretek kísérletezni, új dolgokat kipróbálni és nem rég rátaláltam a fűszerezés új formájára. Ami pedig nem más, mint a fűszerolaj.
A Civita Food Kft., egy Debrecen melletti településen állítja elő a kukorica termékeiket, amit egészséges, vegyszer nélkül és gluténmentesen, kíméletes módon készítenek. 

Nekem nagy kedvenceim lettek a szűz kukoricacsíra olajok. 5 féle ízesítésben kaphatók. Van natúr, provance-i, magyaros, BBQ és ázsiai. A natúr kivételével - mert ugye az az A-, D-, E-vitamin, β-karotin és egyéb hasznos nyomelemeken kívül semmilyen hozzáadott anyagot nem tartalmaz - a különböző ízvilágnak megfelelő fűszereket tartalmaz. A fűszerkivonatok tökéletesen el vannak benne "dolgozva" selymesen simák és mégis erőteljes ízűek, úgyhogy csínján kell bánni velük. 


Én főleg húsokhoz, pácoláshoz szoktam használni, de tökéletes rántotta, omlett alá vagy pörköltökbe is. Ezek mellé csak sót és borsot használok, hisz tényleg gazdag ízvilágúak.

A cég kukoricalisztből tésztákat is gyárt, amit gluténérzékenyek is nyugodtan fogyaszthatnak . De a kukoricalisztjük és a kukoricadarájuk is sokoldalúan felhasználható. A termékek bármelyik nagyobb üzletláncban megtalálhatóak.

Szerdán jövök is egy recepttel, nézzetek vissza mindenképp! 

2016. július 20., szerda

Mit tegyek, ha egyszer csak… vége van?

Az elmúlt pár hónapban olyan dolgok történnek körülöttem, amit sajnos nem tudok befolyásolni. Ami számomra a legrosszabb, hogy megakadályozni vagy beleszólni sem. Hisz mindenkinek saját döntése és akarata van. Legfeljebb tanácsokat tudok adni, ha kikérik a véleményem. Sőt nem is tanácsot adok, inkább az én meglátásomat mondom el az adott helyzetben. Néha ki kell mondani az igazat, még ha az fáj is a másiknak, lehet, hogy épp ezzel nyitod fel a szemét. De arra is volt már példa, hogy veszekedés lett belőle.

Ezért váltottam taktikát, és hiszek benne, ha sokat hallod és mondod a pozitív gondolatokat, akkor előbb utóbb elhiszed, hogy minden jól alakul és bármire képes vagy. Elkezdesz hinni magadban, mert szerintem ez a legfontosabb.

Miért van az, hogy fáj és rosszul esik, ha valaminek vége van? 

Például hétfőn írtam, hogy mennyire sajnáltam, hogy olyan hamar elolvastam a könyvet, és még napokig foglalkoztatott a szereplők további sorsa. Ilyenkor marad a fantáziám vagy bízok benne, hogy az írónő folytatja a történetet… majd egyszer.  Ezzel csak azt akarom mondani, hogy egy ilyen kis dolog, ilyen rövid idő alatt is mennyire a szívünkhöz tud nőni, hát még egy olyan, ami évekig, évtizedekig veled volt.

Tehát az elválás szívás, főleg, ha Te nem is akarod, és mégis muszáj. Ilyenkor csak annyit tehetsz, hogy türelmes vagy. Türelmes vagy, legfőképp önmagadhoz. Az elengedéshez idő kell, de megkönnyítheted a dolgod, ha próbálod a jó oldalát felfogni. Hisz mindennek van jó oldala, csak lehet, hogy annyira borús a kép előtted, hogy nehéz észrevenni. Rengeteg új lehetőség adódik az új helyzetből.

Igen, tudom, hogy könnyebb siratni a múltat, és utólag mindig okos az ember… blabla. De miért sírsz? Magadat siratod? Ne tedd! Építkezz! Írj listát! Készíts tervet!

Hozd ki a helyzetből és magadból is a legjobbat, mert erős vagy! Erősebb, mint gondolnád! Ezt soha ne felejtsd el!
Ja és még valami, ha még mindig a ködöt látod, jól nézz körül, mert sosem vagy egyedül! 

2016. július 18., hétfő

Mit olvastam legutóbb? - 2016. június

A június havi összefoglalóban már említettem, hogy nagy kedvencem volt Barbara Taylor Bradford - Cavendoni asszonyok című könyve.  Az Alexandrában regényes június keretében összefogtunk a családban és rendeltünk 6 könyvet, amire már így 50% kedvezmény járt. Ekkor szereztem be ezt is. Megmondom őszintén, már a borító és a hátoldalon levő ajánlás első sora megfogott. "1926-ot írunk, még érezhető az első világháború hatása, amely alaposan megváltoztatta az angol arisztokrácia világát is."


1926? Angol arisztokraták? Gyöngysorok, vintage? Mi más ugorhatott volna be, mint a Downton Abbey? 
Már a sorozatot is nagyon szerettem, de régóta vágytam egy ilyesmi könyvre, ahol a leírásokból én képzelhetem el a birtokot, a cselédeke és a ház urait, úrnőit. (Persze elég nehéz elvonatkoztatni a yorkshirei Crawley családtól.)

Nem szeretném kimásolni a történetet, vagy a borítón levő összefoglalót, inkább leírom azokat a dolgokat, amik a könyv olvasása közben és azóta is a fejemben vannak. Hiszen úgy gondolom, hogy a címet beírva a keresőbe, 100 oldal ezt dobja ki. 

Dióhéjban annyit, hogy már több, mint 150 éve az arisztokrata Ingham család Cavendon Hall urai, és már több, mint 150 éve hűséges segítőik a Swan-ok. Ez alatt a 150 év alatt szerelmek, titkok és hűség kötötte össze őket. 1926-től 1929-ig pillanthatunk be a két család életébe. 

A könyv első 3-4 oldalán felsorolja a szereplőket és a viszonyokat, egy kicsit meg is ijedtem, hogy hogyan is fogom megjegyezni, de aztán rájöttem, hogy jó dolog, mert amíg nem tudtam az elején hova rakni egy-két szereplőt csak visszalapoztam és megnéztem kihez tartozik. Aztán már könnyedén ment minden. 

A könyvet, az 512 oldalához képest elég rövidnek tartottam, hisz szerintem sok szereplőt sűrít bele, elég sok történéssel, és így nem maradt idő vagy inkább lap a részletes leírásokra és bemutatásokra. Én vártam volna több és részletesebb ruha vagy szoba leírást, ami segít elképzelni  Cavendon Hall csodás parkjait és szalonjait. Így tényleg maradtak a Dowtoni emlékek. 

Igazán feminin könyvnek gondolom, és meglepő, hogy az írónő milyen önállóságot és hatalmat adott a nők kezébe ebben a műben. Ami kifejezetten tetszett, hisz mindig csak azt kaptuk vissza abból a korból és előtte is, hogy a férfiak döntenek és cselekszenek a nők pedig teáznak, gyereket szülnek (és még gyereket se nevelnek, mert hát arra vannak a cselédek meg a dadák) esetleg vásárolnak. 

A végén maradt bennem egy kis űr, kíváncsi vagyok, végül hogyan marad fent a birtok a világválság után és még legalább 500 oldalt olvastam volna, na de remélem, hogy ahogy megvan az előzménye - a Cavendon Hall című kötet - , úgy egyszer lesz majd folytatása is. 

Összességében nagyon tetszett a könyv, 2 és fél nap alatt elolvastam, utána bántam egy kicsit, hogy ilyen hamar kivégeztem, de hát nem lehetett letenni. Ajánlom mindenkinek, aki ki akar szakadni a hétköznapokból és szeretne egy könnyű, szerethető olvasmányt a forró nyári estékre. Szerintem még a Cavendon Hall-t is beszerzem, és várom a folytatást. 

Ti szeretitek ezt a korszakot? Tudtok esetleg ajánlani hasonló könyvet?  







2016. július 14., csütörtök

Ennyi ez


Mit főzzek ebédre?

Megmondom őszintén, hogy enyhén szólva sem kedvencem a nyár. Főleg mióta dolgozom, és nincs iskolai nyári szünet. Persze várom a nyaralást és a szabadságot, de azt a 2 hetet azért össze sem lehet hasonlítani a gondtalan és felhőtlen 2 hónappal, amit a jól megérdemelt tanév után kaptunk. 
Nyári születésű vagyok, de nem bírom elviselni a mostani perzselő 35-40 fokokat. Ilyenkor azt sem tudom, hogy mit vegyek fel, nehéz elviselni a kint létet, míg délután hazaérek, és azt, hogy mit főzzek arra meg pláne, hogy nincs ötletem. 
Olyanokra szoktam gondolni, ami hamar megvan, nem kell ott állni mellette órákat és nem melegíti be az egész lakást. Erre találtam ki egy tök jó megoldást. Mivel úgyis a friss zöldség és gyümölcsök szezonja van, grillezzünk. 


Na, jó, azért az ananász az konzervből jött, de csak azért, mert épp ez volt itthon, de erre még visszatérünk. Kezdjük az elején. 

A csirkemellet szép szeletekre vágtam és bepácoltam barbecue fűszerolajjal és sóval 2-3 órára. 
Polentát  főztem, aminek 1 szabálya van: 1 l tejbe 250 g kukoricadarát kell rakni, mikor már majdnem forr és folyamatos kevergetés mellett addig főzni, míg be nem sűrűsödik. Ha ezt az 1l és 250 g-os szabályt megjegyezzük, akkor már könnyű lesz arányosítani a 6 dl-hez és mindent tudunk a puliszka, azaz polenta főzésről. Én 7 dl tejből főztem, majd egy őzgerinc formába kiöntöttem és mikor kihűlt kifordítottam belőle. A kis hullámok mentén felvágtam és a grillserpenyőben átsütöttem.  
Cukkini és ananász: A cukkinit nem hámoztem meg, csak alaposan megmostam, majd kukoricacsíra olajba forgattam kevés citrusos grillfűszerrel beszórtam és a grillserpenyőben megsütöttem. Ugyan így az ananászkarikákat is. Mint már írtam, épp ez volt itthon. Gondolkodtam, hogy az ízvilágába még kellene egy kis gyümölcsös édesség, így benéztem a spájzba és kijöttem egy ananász konzervvel. :D
Túróval töltött gombafejek:  Ez az egész ötlet igazából azzal indult, hogy az Aldiban megláttam, hogy a grillgomba nagyon cuki fa kosárkában van és még akciós is, és természetesen a kis kosárkára mindenképp szükségem volt. :D Innen elindult a fantáziám és meg is volt az ebédünk a következő 2 napra. A gombafejeket megmostam és kiszedtem a tönköt. 25 dkg túrót kikevertem 1/4 teavajjal egy kis grillfűszerrel és egy kis kukoricacsíra olajjal. Majd tepsibe raktam és kevés olajat öntöttem alájuk, plusz egy kis durvább szemű sóval megszórtam a tetejüket. Előmelegített sütőben 15 perc alatt megsültek. 

Végül kisütöttem a csirkemelleket, ugyancsak a serpenyőben, majd tálaltam. Egyszerűen fantasztikus lett az ízük, könnyű és mégis laktató ebéd kerekedett belőle. 
Próbáljátok ki, mert tényleg egyszerűek és isteniek.


2016. július 11., hétfő

Mit vegyek fel? - különleges darabok nyárra

A tudatos vásárlás alapja, hogy igyekszek egy olyan ruhatárat kialakítani, ami főleg alap darabokat tartalmaz. Viszont nagyon fontosnak tartom, hogy ne ragadjunk el a "szürke póló, farmer, blézer, bárhol megállja a helyét" törvénynél, hanem az alap darabokhoz szerezzünk be olyan különlegességeket, amik igazán mindet tükröznek, számunkra klasszikus darabok és tényleg sok mindennel párosítható a gardróbunkban. 

Tudjátok, hogy imádok kincsekre vadászni a turiban, ma is két turis és egy retró szerzeményt mutatok meg, és azt, hogy mivel is gondoltam párosítani őket. Mindhárom darab igazán különleges, és szerintem remekül passzolnak hozzám. Szerelem volt első látásra.


Mikor megláttam ezt a térd alá érő, tüll alsószoknyás ruhát a kedvenc vállfás turimban olyan, volt, mintha csak nekem készítették volna ki. Tökéletes szabás, tökéletes minta. Figyelemfelkeltő, de nem túl tolakodó, hétköznapi, de mégis elegáns és különleges. Egy fekete szalaggal/övvel, fekete szandállal és táskával képzeltem el. Hozzá igazán nőies egy delfin kapcsos fehér gyöngy fülbevaló. Így egy kicsit még retró hangulatú is lesz tőle a szett. Mivel elég magasan záródik a nyaka, nem is kíván más ékszert. 

Ezt a blézert csak álltam, néztem és nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem. Aztán belebújtam, és rájöttem, hogy a hűvösebb nyári  reggelekre nekem készült, mert imádom minden részletét. A finom, lágy selyem anyag, a 3/4-es ujj és a hullámos varrás nélküli alj igazán egyedivé teszi, a pöttyös mintáról nem is beszélve.   Fehér 7/8-os nadrággal, egyszínű, egyszerű felsővel, és táskával, viszont pepita magas sarkúval  vagy nude balerinával párosítom. Szerintem jól működik együtt.  

Ez a csíkos, térd fölé érő, pliszírozott szoknya a garázsban levő szekrényből került elő, még anyukámé volt. Idén a fazon is és a pliszír is nagy divat lett, és nagyon csodálkoztam, hogy nem vettem eddig észre. Talán gyakrabban kellene abban a szekrényben szétnézni. Fehér póló és zöld szalagos szalmakalapot gondoltam hozzá és az alap szandál, táska párost. 

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nyáron nem szeretek nagy és nehéz élszereket hordani, mert az is csak melegít. Ezek a mostani kedvenceim. 
Arany: Oroszlán lévén imádom az aranyozott ékszereket. Mostanában a letisztult, kifinomult darabokat keresem. Ezt a láncot és a kristályos, delfin kapcsos fülbevalót a Rossmann leárazásán szereztem be. Tavalyi ez a barackos korallos pár szépség. Igazi nyári darab, nagy kedvencem.
Gyöngy: Bármilyen évszak legyen, a gyöngy szerintem mindig, mindenhol jöhetnek. Ezek is Rossmann-os darabok, a gyöngy fülbevaló egy 3-as szettből való, azt pedig SIX-től szereztem be.
Piros: Bárhol, bármilyen formában és mennyiségben jöhet hozzám a piros. Olyan nagy kedvencem, mint az arany. Ezek a SIX-es darabok a kedvenceim. Már évek óta megvannak, és nagyon meg vagyok a minőségükkel elégedve.

Nektek van kedvenc bizsu márkátok? Szeretitek a különleges darabokat? 


2016. július 6., szerda

Mit tanultam a mesékből? - Felnőtt fejjel

Vannak napok, mikor legszívesebben visszamennék a gyermekkorba, mikor gondtalanul, a hétköznapi gondok-bajoktól mentesen, boldog tudatlanságban éltem a kis mindennapjaim és nem volt más dolgom, mint játszani és mesét nézni.
Ezt valószínűleg - míg fel nem találják az időgépet – nem tudom többet megtenni, de azért kikapcsolódásként, amikor lehet,  a mai napig mesét nézek. Ezeken a történeteken nőttem fel, és ma már teljesen mást látok benne, mint 10 évesen, más tanulságokat vonok le.

Vannak olyan dolgok, amit hiába mondunk egy 10 évesnek, nem érti még, lehet, hogy ez is a lényege a meséknek…. hm… beléd rögzül, de majd csak akkor jössz rá a lényegre, ha idősebb és bölcsebb leszel. Nem? 


Szerintem nincs olyan ember, aki ha bekerül a "mókuskerékbe", azaz a munka-pénz-lakás-kaja-élet véget nem érő körforgásába ne kezdene el azon gondolkodni, hogy hogyan is lehetne könnyebben, több pénzhez jutni. (Persze csakis és kizárólag tisztességes keretek között.) Én is sokat ábrándozok egy saját vállalkozás beindításán, és igyekszem a dolgokat ésszerűbben rendszerezni, hogy minden kézben tartható legyen.


Észre vettétek már, hogy vannak olyan emberek körülöttünk, akik energia vámpírok és vannak energia adók. Legyen az családban, baráti körben vagy munkahelyen. Vannak, akiktől csak a negatív dolgokat kapjuk, és ez ránk is lehangoló hatással van. Ezért ezekhez az emberekhez szeretettel és megértéssel kell fordulni, a pozitív, jó dolgokat átadni, csak ügyeljünk rá, hogy a rosszat ne vegyük át tőle.  

Ez a kedvencem mind közül, és gyakran visszhangzik is a fejemben. Főleg a légy bátor rész. Hamupipőkétől ezekkel a sorokkal búcsúzott az édesanyja, és e szerint is élte életét..... és jött el érte a herceg....  na, de most nem ez a lényeg. 
Légy bátor:
- tovább lépni, 
- elengedni,
- elérni, 
- kiállni magadért, 
- megvalósítani az álmaid...
Egyszerűen, csak végy egy nagy levegőt, és tedd meg az első lépést. Persze kedvesség is kell hozzá, ha szeretettel fordulsz másokhoz, meglátod viszonozzák. Sajnos olyan világban élünk, ahol az emberek teljesen elidegenedtek egymástól, de ha csak egy mosolyt is küldesz feléjük, visszamosolyognak, meglepetten, de visszamosolyognak. 

Belle a különc, okos, álmodozó lány, aki tudja, hogy több van benne, mint hogy egy hiú majom felesége legyen. Röviden így tudnám összefoglalni a lényeget. Hidd el, hogy Te is különleges vagy, merj nagyot álmodni és merd felvállalni magad. Ne hajolj meg a társadalmi "normának", mert nem mindenkinek áll jól ugyanaz a nadrág. Találd meg a stílusod, az egyéniséged és önmagad. És akkor majd észreveszed azt is ami mindig is az orrod előtt volt, mert meglátod a belsőt is a külső mögött. Akárcsak Belle. 


A testvér igenis a legfontosabb dolog az életben. Lehet, hogy sokat veszekedtek, lehet, hogy nem találjátok meg könnyen a közös hangot, de hidd el, hogy mindig melletted lesz ha szükséged lesz rá, és persze Te is ott leszel neki. Ezt ne felejtsd el!  

Hogy is tudnánk túlélni a szürke hétköznapikat e nélkül? Azért ne nézzetek bolondnak, nem szó szerint értem. De vannak olyan dolgok, amiket nem nagyon lehet ésszel megmagyarázni. Vannak olyan helyzetek, amikor érzed, hogy veled vannak az angyalkák és ha visszagondolsz, hogy ez rosszabbul is elsülhetett volna, rájössz, hogy valahol vigyáznak rád. Minden úgy lesz a végén, ahogy a legjobb, és ahogy annak lennie kell. Én hiszek benne!


2016. július 4., hétfő

Mit tűztem az üzenőtáblámra? - június

Májusról nem készült képes összefoglaló a technikai gubanc miatt, de a júniust már nem hagyom ki. 
Ebben a hónapban a kedvencem az anyukáméknál töltött hétvége volt, mikor kedvemre cseresznyézhettem a fáról. Akkor készült a derelye is, amiből bármikor bármennyit meg tudnék enni. 

Amit még szerettem: 
a hűsítő záporokat, a hajnali felfrissüléseket, a finom fagyikat a Levendula kézműves fagyizóban, a csajos délutánokat a focimeccsek alatt, a finom fröccsöt, ugyancsak a meccsek alatt, a Trónok harca 6. évadának izgalmait, a barátokkal szervezett közös programokat.

Na, de jöjjenek a képek és meséljenek helyettem. 







Nektek mi volt a legjobb a júniusban?