2016. augusztus 17., szerda

Hogyan lettem a Lidl bőrápolási nagykövete?

Már egy jó párszor írtam Nektek, hogy hiszek abban, hogy a saját márkás termékek működnek olyan jól, sőt még jobban is, mint az ugyanolyan célt szolgáló, viszont többszörös áron megkapott márkásabb társaik. Hiszek abban, hogy az üzletek, drogériák legalsó polcain rejlenek az igazán jó dolgok, és nem kell mindent elhinni a reklámoknak, csak mert egy-egy nagy cégnek van több millió forintja vagy dollárja a szánkba rágni a termékeit. Ezért igenis vevő vagyok az újdonságokra, és megadom az esélyt, hogy egy igazán jól működő terméket találjak, ami ráadásul pénztárca barát is. Persze van olyan, amiből én is ragaszkodom a jól megszokott névhez, de ugye tudjuk, hogy a kivétel erősíti a szabályt, és erre majd később visszatérek. 

Hallottatok már a trnd.com oldalról? Ez egy olyan oldal, ahol különböző projektek keretében jelentkezni lehet tesztelőnek a különböző termékekre. Persze nemcsak a saját márkás termékekre, hanem vannak igazán nagy nevek is. Például legutóbb (ez volt az első tesztelésem) az Ariel és Lenor tesztelésen sikerült részt vennem. Erről írtam ebben a bejegyzésben, bár nem tértem ki rá, mi is az a trnd. Az oldalon csak regisztrálni kell, és jelentkezni az olyan projektekre, amiben szívesen részt vennél. Kitöltöd a kérdőívet, és ha szerencsés, vagy bekerülsz a tesztelők közé. Ez után folyamatos beszámolókat kell írni és elmondani az őszinte véleményed. Itt a hangsúly az őszinte véleményen van.

Most a Lidl keresett 4 kategóriában nagyköveteket, a saját márkás Cien kozmetikumainak a tesztelésére. 


Így lettem bőrápolási nagykövet. Ami azt jelenti, hogy az új Cien MED Sencitive termékcsaládból kaptam sampont és tusfürdőt kipróbálásra. 

Amit ígérnek: 
  • kíméletesen tisztít és ápol,
  • pH semleges, színezékanyag mentes,
  • a sampon szilikon mentes,
  • speciális hatóanyag kombinációjának köszönhetően kellemes és nyugodt bőrérzetet ad,  
  • érzékeny bőrre és mindennapos használatra tökéletes,
  • kímélő cukordenidet tartalmaz, mely rendkívül kíméletesen tisztítja a bőrt.
Elsőre nagyon megörültem neki, mivel tényleg érzékeny bőröm van.... Egyszer megjártam egy samponnal, a szemem körül csúnya kiütést kaptam. Vöröslött és rücskös lett a kis vékony bőrréteg a szememnél. Úgy néztem ki napokig mint egy mosómedve, aztán elkezdett viszketni és hámlani. Brrr borzasztó volt. 
Na ezek után egy kicsit félve kísérletezek samponnal, de a "sensitiv"-nek csak bizalmat szavazok. 

Egyenlőre nem tudok véleményt írni, legfeljebb az illatáról, ami semleges, bár nekem inkább férfiasnak érződik. Később frissítem ezt a cikket, és megírom a véleményemet is. Mivel 1-2 használat után nem akarok elhamarkodott ítéletet mondani. Ha kíváncsiak vagytok rá, nézzetek vissza!

Vettetek már részt ilyen tesztelésen? Szeretitek a saját márkás termékeket?




Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése