2015. november 30., hétfő

Mit gyújtottam meg idén advent 1. vasárnapján?

Az idei asztaldíszünknek a letisztult, egyszerű vonásokat tűztem ki célul, amit úgy gondolom sikerült is megvalósítani. 
A Kik-ben találtam ezt a kis fa tálcát és ezt a fehér porcelán rénszarvast. Egyből tudtam, hogy ők lesznek az adventink alapjai. A következő dolog a gyertya volt. Eredetileg fehéret szerettem volna és arra számokat rakni, de mikor megláttam ezeket, nem tudtam otthagyni. Egyébként F&F-es, és nagyon jó áron volt. Mikor a gyertya is megvolt, már azt is tudtam, hogy ennyi szín bőven elég lesz. Nyírfa gurigákat vágattam apukámmal, melyek 5 cm magasak és egy ágból lettek fűrészelve. A mini fenyőtobozokat a Békás-tónál szedtem még ősszel és, hogy havas legyen befestettem a végeit. A maci és a fenyő só-liszt gyurmából készült, erről még bővebben írok, mert karácsonyfa díszeket is készítek.


Nektek hogy sikerült idén az adveni koszorú projekt? 


2015. november 27., péntek

Hogyan leszó egyedi az adventi koszorú?


Most a tavalyi adventi koszorúnkat díszünket hoztam el Nektek. Úgy gondoltam, hogy annyira szuper a gyertya díszítés ötlete, hogy megér egy posztot. Hátha van még olyan köztetek, akik még idén nem készítettek és ebből nyernek egy kis inspirációt.

A lényeg csupán annyi, hogy sima fehér tömb gyertyára olvasztok szalvétát. Vagy a szalvétára gyertyát. Nézőpont kérdése. Na szóval, karácsonyi mintás szalvétát választotta, majd a legfelső színes rétegét leszedtem. Ráraktam a gyertyára, majd azt még zsírpapírral borítottam le. Ez meggátolja, hogy a vasaló viaszos legyen. Mert itt a nagy titok, a vasaló megolvasztja a gyertyát, és a szalvéta szépen beleolvad, majd beledermed. Csak körbe kell szépen vasalni a gyertyát, majd a végeit lecsinosítani, és kész is az egyedi mintás adventi gyertyánk.


Az adventink alapja ez a csodaszép arany, kígyó mintás tál volt, amit az Auchanban vettünk. A gyertyák kerültek középre és köré egy pár fenyő tobozt és karácsonyfa díszt tettem. Szerettem volna, ha a gyertya a hangsúlyos és harmonizálnak a színek. 
Nektek milyen idén az adventi koszorú?







2015. november 23., hétfő

Hogyan lesz karácsonyi hangulat a lakásban?

Végre közeleg az egész évben várva-várt ünnepem. Egyszerűen imádom a karácsonyt. Mikor beköszöntenek a hidegebb napok, nem tudok másra gondolni, csak egy bögre forró kakaóra és a karácsonyi filmekre, amik a meleg pléddel bekuckózott estéken várnak. A trolin magamban karácsonyi dalokat dúdolok, és legszívesebben a kirakatokban megjelenő karácsonyi díszekkel egy időben a lakást is feldíszíteném. Lehet, egy kicsit túlpörgöm, de szerintem nincs még egy ünnep, aminek ilyen varázsa és hangulata lenne. Ilyenkor még erősebben hiszek a csodákban, hisz kézzelfoghatóbbak, elérhetőbbek számomra.

Az első dísz, ami kikerül a polcra, ez a Rudolf kép. Az arany és a fekete-fehér színek teszik elegánssá, visszafogottá és a piros orr bohókássá.

Egy régi képkeret kapott új értelmet egy kis dekorgumival. Mivel aranyszínű a kerete ezért tökéletesen illik hozzá az arany szarvas fej. Ezt kézzel rajzoltam meg úgy, hogy a lapot kettéhajtottam, a fél oldalát rajzoltam meg, majd kivágás után szép szimmetrikus lett. Ezt az üvegre ragasztottam 2 oldalú ragasztóval. Az üveg alá, egy fehér lapra 4 cm vastag fekete csíkokat ragasztottam, így kaptam meg a hátteret.


Szerintem nagyon aranyos és mutatós darab lett, és ajándéknak sem utolsó. Idén megegyeztünk a családdal, hogy kézzel készített ajándékok kerülnek a fa alá. Én festményekkel készülök, ha érdekelt Titeket, arról is beszámolok.


2015. november 20., péntek

Mit vegyek ajándékba?

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de én nem nagyon szeretek ajándékot vásárolni. Ami azért furcsa, mert amúgy imádok vásárolni, de valahogy sosincs ötletem mit kellene venni ajándékba. Nemrég rátaláltam a debreceni nagy zöldségpiacon egy olaj árusra, ahol órákig el tudok nézelődni, beszélgetni. Így leptem meg anyukámat egy üvegcse csodaszerrel. Ez pedig nem más, mint a hidegen sajtolt szőlőmag olaj.

Hogy miért csodaszer? 

Sajátos technikával, préseléssel készül. Ez a módszer igen kíméletes a benne található vitaminokkal és antioxidánsokkal.  Rendkívül magas a C vitamin, E vitamin tartalma. Alapvető szerepet játszik a korszerű egészséges táplálkozásban, így az egészség megőrzésében és javításában. Számos előnyös élettani tulajdonsága miatt valamennyi növényi olajfélénél értékesebbnek tartják.

Többek között: 
  • erős tumorellenes hatását klinikai vizsgálatok is alátámasztják, védi a sejteket a káros hatásoktól,
  • erősíti a vérereket és a hajszálereket, megvédi az érrendszert a meszesedéstől,
  • csökkenti a trombózis lehetőségét,
  • nőknél enyhíti a változó kor kellemetlen tüneteit,
  • hatékonyan befolyásolja a vér koleszterin-tartalmát – növeli a HDL koleszterin szintjét és csökkenti az LDL koleszterin szintjét,
  • magas antioxidáns tartalma miatt gátolja az öregedést és fiatalítja a bőrt,
  • védi a szemet, segít megakadályozni a szürke hályog kialakulását,
  • gyulladásgátló hatású, erősíti a szervezetet a stressz ellen.
 Naponta egy teás-, vagy evőkanállal fogyasztása ajánlott. Külsőleg csodát tesz az arcbőrrel bemasszírozva.


Gyógyszereket csak végszükség esetén veszek be, sőt az étrend kiegészítőket és vitaminokat is kerülöm. Sokkal többet ér, és könnyebben hasznosul a szervezetünkben, ha természetes úton, természetes alapanyagokból visszük be a vitaminokat és ásványi anyagokat. Ti is így vagytok ezzel? 


2015. november 16., hétfő

Hogyan lesz klasszikusból valami új?

Még egészen kislány koromban elkezdtem írni egy receptes füzetet. Anyukám mellett sokat tüsténkedtem a konyhában, és ami tetszett azokat leírtam, hogy majd ha nagy leszek, és lesz saját konyhám, háztartásom, akkor tudjak mit főzni. Ezt a receptet anyukám sosem készítette, hanem egy régi újságban láttam hasonlót, és ennek az alapjával nyitottam meg a mára már jócskán besárgult Malackás receptfüzetem. Mikor elértem, hogy végre főzhetek valakire ez volt az első, amit összeraktam. Második-harmadik  finomításra össze is állt a végleges recept, ami azóta családi kedvenc lett, és mindig ugyanaz az ízélményt hozza. 

A hagymát olajon megpirítjuk, majd hozzáadunk 50 dkg felkockázott csirkemellet. Ha megpuhul sózzuk, borsozzuk, majd 15 dkg felkockázott csirkemell sonkát adunk hozzá. Elkészítjük a mártást. 1 kis doboz tejfölhöz adunk 2 tömlős natúr vagy tejszínes sajtot, egy kiskanál mustárt, egy kiskanálnyi citromlevet, egy csipet cukrot és 2 gerezd fokhagymát zúzunk bele. Ha puha a hús ráöntjük a mártást és összefőzzük. Megvárjuk míg egy picit sűrűsödik és teljesen elolvad a sajt. Nem kell megijedni, ha hígnak érződik, majd ahogy hűl sűrűsödik.



Spagetti tésztával vagy párolt brokkolival tálalom, a tetejére petrezselyem zöldet szórok. Mindkettővel isteni.  Próbáljátok ki! Kevesebb, mint 1 óra alatt kész, gyerekeknél is tuti siker.

2015. november 9., hétfő

Mit süssek?

Az egész azzal kezdődött, hogy a Lidl-ben vettünk egy kuglóf formát. Már rég óta szemeztem a különböző receptekkel. Nekem a kuglóf egyértelműen karácsonyi sütemény, talán még jobban, mint a bejgli. Ezért, mikor megvettük a formát "szent küldetésemnek" tekintettem, hogy a karácsonyi asztalra majd a tökéletes bejglit tálaljam. Ehhez úgy néz ki elsőre beletrafáltam a tökéletes receptbe (a többek nem  hozták a várt eredményt). 

A recept szerint összekeverünk 18 dkg vajat, 10 dkg cukorral, 4 egész tojással, 1 vaníliás cukorral és 1,5 dl tejjel. 35 dkg liszt, 1 tk. sütőpor, 12 dkg darált dió a száraz összetevő. Mikor mindent összedolgoztunk egy üveg magozott meggyet is belerakunk. Nekem meggyszörp "melléktermékeként" van elrakva pár üveg télére. A formát kivajazás után meg lehet tölteni, majd előmelegített sütőnem 180 °C-on, légkeveréssel 40 perc alatt készre sül.



Még az öntettel kísérletezek, mert valami vaníliás vagy karácsonyi fűszeres jól passzolna hozzá. Ha megtalálom és érdekel titeket, akkor azt is megosztom veletek! 


2015. november 4., szerda

Hogyan lesz méteres a karaj?

Valahol láttam ezt a csudijó ötletet és addig-addig piszkálta a fantáziám, míg meg nem valósítottam. A "töltelékre" nem emlékszem mi volt, ami nem is baj, mert saját elképzelés alapján könnyebb a munka. :D 

A lényeg a következő: a karajt úgy kell "felszeletelni", hogy megállunk az alja előtt 1 cm-re és nem vágjuk le a szeleteket. Így olyan, mintha lapozni lehetne a húst. Bőven megsóztam, borsoztam. Minden lap közé egy szelet bacont, sajtot, kolbászt és hagymát raktam.  Ha kolbászt és bacont is használok, nem szeretem túlfűszerezni, hadd ízesítse magát az étel. Egy tepsibe raktam,  alá öntöttem egy pici olajat és még fokhagymát és vörös hagymát helyeztem köré. Fólia alatt sült másfél, két órát, majd még a tetejét pirítottam. 


Na és, hogy hogyan lesz méteres? Ismeritek a süteményt, ami sima és kakaós piskótából áll és krémmel rétegzik. Azt kell ferdén felszeletelni, hogy látszódjanak és váltakozzanak a rétegek. Na innen jött az ötlet, hogy ezt akkor szépen lehet ferdén szeletelni, és váltakoznak a rétegek. :D Mutatós és mennyei. Próbáljátok ki! 


2015. november 2., hétfő

Mit kezdjek egy kiürült kávésüveggel?

Már tudjátok, hogy imádok újrahasznosítani. Ott kezdődik a dolog, hogy ha meglátok egy cuki csomagolást, az már levesz a lábamról, és alig várom, hogy kifogyjon belőle a "töltelék", mert már a megvásárlásnál pontosan tudom, hogy mire is fogom használni. Egy befőttes, vagy jelen esetben egy kiürült instant kávés üveget vagy százféleképp fel lehet hasznosítani. Mivel mindig váza hiányban szenvedek, ezért ebből a kettőből virág tartó lett.

Nem kell más hozzá, mint egy tiszta - címkéjétől megszabadított - üveg, kötöző madzag, ragasztó és díszítő elemek. Ragasztónak legjobb a suli fix vagy technokol, ezek elég erősek ahhoz, hogy megtartsák az üvegen a madzagot, és elég gyorsan száradnak ahhoz, hogy szép, egyenletes legyen. (És ne kapj agyvérzést, mert az eleje letekeredik, mire az ötödik körnél tartasz. Higgyétek el, tapasztalat!)
Érdemes kis részleteket beragasztózni (kb. 1 cm-es sávokat), mert gyorsan szárad. Szorosan, egymás mellé kell tekerni a sorokat, és így haladni a tetejéig. 
Díszítésnek gyöngyöket fűztem fel egy cérna szálra és így ragasztottam fel, szerintem így könnyebb, mint egyesével. A másik vázára szaténszalagból kötöttem masnit. Ez akár évszaknak, vagy alkalomnak megfelelően változtathatja a színét. Díszíthetjük filc anyagból kivágott mintákkal, vagy akár gombokkal is. Szerintem nagyon aranyosak, és ajándéknak sem utolsók.